Diákoknak
Az alábbi kérdések választ adnak minden felmerülő kérdésedre a programmal kapcsolatban. Böngéssz kedvedre, ha mégis maradna megválaszolatlan kérdésed, akkor olvasd el újra! (De persze írhatsz is nekünk)
lássukPicit több annál. Míg egy infó fakton vagy szakkörön egyedül oldasz meg feladatokat, itt együtt, egy csapatként dolgozunk. Mivel az elsődleges célunk az, hogy megismerkedjetek a munkahelyi környezettel, ezért a céges módszertanokra, és azoknak gyakorlására helyezzük a hangsúlyt. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ki akar gimiben dolgozni... De ne emiatt ne aggódj, minden feladat és projekt úgy van kitalálva, hogy a lehető legélvezetesebb legyen, így nem fog munkának érződni.
Az óra elejét mindig egy stand-up meeting-el kezdjük. Itt mindenki elmondhatja, mivel tudott haladni, illetve milyen problémákba ütközött, és a többiek segíthetnek ennek megoldásában.
Ezután mindig van egy kisebb elméleti blokk, ehhez minden órán kaptok egy segítő jegyzetet, hogy ne nektek kelljen jegyzetelni, és bármikor könnyen vissza tudjátok keresni.
Ezután jön az óra lényegi része, ahol az elméletben hallottakat különböző feladatok mentén gyakorolhatjátok.
Amikor már elegendő alap tudást szereztetek, az elméleti és gyakorlati feladatok helyét egyre inkább átveszik a projektek. Itt már mindenki különböző feladatokat kap, amin dolgoznia kell hétről hétre. A projektek végén így egy közös fejlesztés eredményét láthatod majd, amit bárkinek megmutathatsz, (akár az önéletrajzodban is jól nézhet ki...), vagy akár kedvedre tovább is fejleszthetsz.
Annál inkább gyere! Manapság az informatika ismerete szinte alapvető követelmény minden munkahelyen, így minél többet tudsz, annál nagyobb előnnyel indulsz egy pozícióért. Mi mindent az alapoktól kezdünk, nem hagyunk senkit lemaradni, a feladatokat pedig az egyéni teljesítményeknek megfelelően adjuk. Így nem kell tőle félned, hogy esetleg lemaradsz, vagy nem érted miről van szó.
Akkor se menjen el a kedved, ha te nem most kezdted az ipart. Neked nem kell végig unatkoznod azokat a dolgokat, amiket egyszer már megtanultál, ahogy az előbb írtuk, a szintednek megfelelő feladatokat és kihívásokat kapod majd.
Semmilyen előzetes tudásra nincs szükséged, mindent az alapoktól kezdünk. Ha már rendelkezel bármilyen előzetes tudással akkor se aggódj, a szintednek megfelelő feladatokat kapsz majd!
Sajnos a kérdés jogos, gyakran úgy képzelik el az emberek a programozókat, akik kapucniban ülnek a sarokban és senkivel sem beszélnek, de ne félj, ez abszolút nem igaz, ráadásul manapság a szoftverfejlesztés az egyik legkeresettebb szakma, arról nem is beszélve, hogy az egyik legjobban fizető... Szóval én nem gondolkodnék a helyedben!
Az órák heti rendszerességgel kerülnek megtartásra, ezt Onsite-nak nevezzük. Ezen kívül kaptok otthonra is feladatokat, amikre Home Office-ként hivatkozunk. Ezek nem kötelező feladatok, ha van kedved megcsinálod, ha nincs akkor sincsen semmi probléma, ezek a te fejlődésed segítik. Ráadásul úgy osztod be az idődet, ahogyan szeretnéd, bármikor megcsinálhatod ezeket a feladatokat.
Pótórát sajnos nem tudunk tartani, ellenben az órai anyagoknak elérhető lesz számotokra egy videós összefoglaló. Ennek segítségével fel tudsz zárkózni és nem leszel lemaradva az anyaggal.
Semmilyen vizsgán nem kell megfelelned, kizárólag a fejlődést, és a tapasztalatot tartjuk szem előtt. Házi feladat konkrétan nincsen, kapsz azonban opcionálisan megoldható otthoni feladatokat, ezeket Home Office-nak nevezzük. Úgy osztod be az idődet ahogyan szeretnéd, ha nem oldod meg akkor sincs baj, ezek a te fejlődésedet támogatják. Akár többen is összeállhattok egy-egy feladat megoldására, nincsen semmilyen korlát.
Alapvetően nincsen. Az órákon az iskolai számítógépeket használjuk, az év során pedig csak online elérhető szoftvereket használunk. Így ha otthon van egy gép amin be tudsz jelentkezni, akkor csupán egy Google fiókra van szükséged. Amennyiben erre nincs lehetőséged, az egész tanévre tudtok bérelni notebookot 10.000 ft-ért (ameddig a készlet ereje tart). Ezt a szándékotokat mindenképpen jelezzétek a jelentkezésnél!
Jelentkezni a weblapon tudsz a Jelentkezés menüpontra kattintva!